Az élet cukor . . . .

Múlt héten szombaton lementünk apukámmal nagyszüleimhez, de most kivételesen tömegközlekedéssel utaztunk, mert anyukám dolgozott azon a napon. Elindultunk időben, majd nagy nehezen jött a busz. Mentünk egy darabig vele, de a vezető szólt, hogy műszaki hiba miatt nem megy tovább, tehát leszálltunk. Az ajtó nem működött rendesen. Majd elsétáltunk a következő megállóig, amíg nem jött a következő járat, ami egyébként viszonylag sűrűn szokott lenni. Elindultunk azzal is, de már majdnem kint voltunk a vasútállomáson, amikor sorompót kaptunk. Ekkor két vonat is elment. Persze a buszon ott voltak a cigányok, szokás szerint csoportban. Az egyik így szólt: "lefogjuk késni a vonatot!". De tényleg késésben voltunk, Én is egy kicsit ideges lettem, mert a vonat csak 30 percenként járt, és alig maradt 10 percünk, hogy megvegyük a jegyet, és oda is érjünk. Szerencsére elértük, így nem kellett sokat várnunk a következőre. Ráadásul ünnepeltünk is, mert nagypapámnak volt a születésnapja, és egy szép kerek számba lépett. Ezen kívül nem volt semmi gond, ettünk-ittunk, és átadtuk az ajándékokat. Csak az a vicc az egészben, hogy mi direkt kb. 40 perccel elindultunk itthonról, hogy kényelmesen menjünk, és ez a vége. Bár igaz, csak ritkán járunk oda busszal és vonattal, de ez is így végződött. Hazafelé persze már autóval jöttünk, mert akkor már anyukám is végzett a munkával.